A mi munkánk a hozzánk fordulók gyógyítása

Hiszünk a csapatmunkában, az eszmecserében, az esetek megvitatásában és ami nagyon fontos, a specializációban. A FUMOTH-ot megalkotó szakembereket a gyakorlat, az élet sodorta egymás mellé az évek során.

Mindenkivel előfordul, hogy nem boldogul úgy egy problémával, mint általában szokott. Ilyenkor érdemes segítséget kérni.

A mi munkánk a hozzánk fordulók gyógyítása, így különösen fontos, hogy magas színvonalon végezzük azt. Aki kellően alapos és kritikus, megtalálja az ő szakmaiságát legjobban kiegészítő kollégát és módszert. Így lett igényünk időről-időre szakmai párbeszédre, a fenti módszerek immár szervesen összekapcsolódnak. Éveken át tartó folyamat volt ez. Őszintén szólva mindenkinek nehéz feladat volt elfogadni, hogy a külön-külön nagyon jó hatékonysággal működő módszereknek nem csak akkor lehet szükségük egymásra amikor úgy érezzük, hogy elakadtunk hanem akár rutinszerűen, de logikusnak tűnt ezért kipróbáltuk.

A gyakorlat pedig bebizonyította, hogy olyan nagyon más megközelítésből vizsgáljuk ugyanazt a panaszt/problémát, olyannyira mások a kezelési alapelvek és technikák, hogy kezeléseink így teljesebbé váltak mint azt a korábbiakban bármikor elképzeltük.

A specializáció: nincs két egyforma ember, nincs két egyforma terapeuta sem. Akkor is különbözőképpen fogunk dolgozni, ha pontosan ugyanazt tanultuk. Általánosságban elmondható, hogy kellő szorgalommal közepes szinten bármit meg lehet tanulni, magas szinten azonban csak olyasmit, ami közel áll hozzánk. Az általunk alkalmazott módszerek viszont nagyon eltérő gondolkodásmódokat igényelnek. Ezért azt mondjuk, hogy mindenki azzal foglalkozzon amely a legközelebb áll hozzá, így biztosan örömmel és jól végzi majd a munkáját.

Alapvető célkitűzésünk, hogy akik minket tisztelnek meg bizalmukkal és hozzánk fordulnak panaszaikkal, minél jobban megértsék mi okozhatja diszkomfortjukat/fájdalmukat és mit tehetnének a jövőben, hogy elkerüljék ezek újbóli kialakulását.

Azonban nem csak fájdalmak miatt lehet felkeresni rendelőnket, az általunk alkalmazott módszer a test mozgásképességének, mozgásmintáinak elemzésére épül, így tökéletesen alkalmas arra, hogy fájdalommal nem járó de már kedvezőtlenül megváltozott mozgásokat leépítsen, azok helyett jókat tanítson.

Szakképzett csapatunk

Váradi Károly
Váradi Károlygyógytornász, mulligan manuál terapeuta, tape terapeuta, trigger és tenderpont terapeuta
Tovább
Gérecz Petra
Gérecz Petrahumánkineziológus, Terapeuta, Functional Movement Trainer
Tovább
Fagyal Ádám
Fagyal Ádámgyógymasszőr- és sportmasszőr
Tovább
Kajtár bianka
Kajtár biankagyógytornász-fizioterapeuta, manualterapeuta, McKenzie terapeuta, Fitmummy prenatalis tréner
Tovább

Mozgásszervi panaszaiddal kapcsolatos kérdéseidet írd meg nekünk és telefonon visszahívunk egy munkanapon belül

    IgenNem