A teniszkönyök a könyök és az alkar nagyon gyakori rendellenessége. A legkülönbözőbb életmódot folytatókat kínozza, bárkinél megjelenhet.

Orvosi megnevezése szerint a könyök külső bütykének gyulladása. Ettől azonban jóval komplexebb a kérdés, ezért eredménytelenek a legtöbb esetben a csont mellé beadott steroid injekciók.

Elnevezése valószínűleg abból az időből származik amikor még fából készültek a teniszütők így kevésbé csillapították a rezgéseket, ráadásul ezt kisebb fejméret és rosszabb súlyelosztás mellett tették mint a modern ütők. Az 1960-as évek végéig kizárólag fából készült teniszütőket használtak! Ezek sokkal nagyobb terhelést jelentettek az alkar izomzatának, az inas tapadásnak és azon keresztül a csonthártyának is.

Manapság már teljesen más körülmények között terhelődnek túl ugyanezek a területek, a teniszkönyöktől szenvedők minimális hányada teniszező.

Sokkal gyakoribb a probléma

  • informatikusok
  • asztalosok
  • fodrászok
  • és mások körében, akik naponta több ezerszer ismételnek az ujjaikkal vagy csuklójukkal egy-egy mozdulatot.

Kétféle teniszkönyök létezik:

Tendonitis teniszkönyök:

Jellemzően intenzív, nagy mozgásokkal járó terhelés miatt alakul ki. Az alkari feszítő izmok közös ina gyullad be a könyök külső bütykénél, idővel a csonthártya is gyulladttá válhat ami már sokkal kedvezőtlenebb állapot.

Izmos teniszkönyök:

A könyöktől lejjebb, az izomhasak területén alakul ki a gyulladás és a fájdalom. Jellemzőbb a kisebb megterheléssel járó de többször ismételt mozdulatok miatt.

Természetesen ez a két változat kombinálódva, együtt is kialakulhat vagy egyikből a másikba átmehet az állapot. Csuklófájdalom is gyakori.

Általánosan jellemző, hogy a fogás, szorítás a könyök külső részén okoz fájdalmat, amihez az idő előrehaladtával egyre kisebb terhelés is elég. Éjjel és reggelente többnyire erősebb a fájdalom és akár nyugalmi fájdalom is kialakulhat.

Mit tehetünk?

A megelőzés természetesen jobb mint a gyógyítás, de persze nem védekezhet mindenki az összes ismert probléma ellen előre.

Inkább azt javasoljuk, hogy a munkakörülményeinkkel összefüggő és a sportunkban/hobbinkban jellemző panaszokkal kapcsolatban érdemes tájékozottnak lenni, rá utaló jel esetén pedig azonnal szakemberhez fordulni. Ez tulajdonképpen még nevezhető prevenciónak.

Teniszkönyök kezelése:

  • Eldöntjük melyik típussal állunk szemben.
  • Oktatjuk a Pácienst a munkakörülményeit, életmódját illetően.
  • Kiválasztjuk a megfelelő kezelési formát.
  • Ha szükséges, a terhelés ideiglenes megváltoztatását javasoljuk.
  • Teljes pihenést csak a legvégső esetben kérünk, mert jobb ha valamilyen szintű terhelés mellett tudjuk elérni a gyógyulást. Az ilyen eredmény mindig tartósabb.
  • Attól függően, hogy mi volt a kiváltó ok, javaslatot teszünk a gyógyulás utáni időkben célszerű fenntartó kezelésekre.

Amikor olyan körülmény okozta a problémát, amit megváltoztatni nem lehet (élsport, alapvető munkamozdulat) akkor célszerű lehet néhány hetente fenntartó céllal gyógymasszázst igénybe venni.

FUMOTH
egy forradalmian új vizsgálati és kezelési módszer, mozgásszervi panaszokra

Fúziós Mozgásterápia, a mozgásszervi panaszok egy teljesen új, egyedülálló megközelítése. Forradalmian új vizsgálati és kezelési módszer, melyre garanciát vállalunk. Fúziós, mert több olyan módszert egyesít a közös cél érdekében, melyek önmagukban, külön-külön is igen jó hatékonysággal működnek.

A Fumoth összetevői (MoTe-MaNeFa-Intelligens torna + Manuálterápia + Masszázsunk) szétválaszthatatlanok egymástól, ne vizsgáljuk őket külön-külön. Egységes, komplex rendszert alkotnak.

Rólunk mondták

Szabolcs vagyok. Még Október 10-én 22:00-kor jártam nálad manuálterápián.Foci mellett konditerembe járok edzeni és foci közben az Achilles-ín mellett végig futó segédizom húzódás miatt a vádlim teljesen görcsbe rándult. A kezelésen megállapítottad, hogy a bal lábam 7mm-mel rövidebb a jobb lábamnál. A kezelés után rögtön könnyebbnek éreztem a gerincem, valamint a vádlim izom tónusa is enyhült. A tanácsodra a feszültségpontok nyomásával és az izom nyújtásával az izomfeszülés 1 héten belül teljesen elmúlt. A korrekciós talpbetétet is megrendeltem. Mióta használom sokkal jobban és stabilabbnak érzem a gyakorlatokat valamint több izomrostot tudok munkába vonni (bal oldali térdköruli és jobb oldali farizom sokkal aktívabb).

T. Szabolcs

Derékfájás gyötört kb. 1 hónapon keresztül. Az orvos utasításra gyulladáscsökkentőket és izomlazítót szedtem, amik csak ideiglenesen javítottak a helyzetemen. Érdemi javulást nem tapasztaltam, ezért kerestem fel Kareszt. Már az első kezelés után érezhető volt a javulás, a második kezelés után pedig szinte teljesen megszűnt a fájdalom. Ezen felül mutatott pár nyújtást, amiket azóta is alkalmazok és sokat segítenek. Végre újra tudom folytatni az edzést, ami már nagyon hiányzott. Azt bánom a legjobban, hogy nem őt kerestem fel először amikor a probléma jelentkezett.

Z. Zsolt

Kb egy hónappal a kitűzött nagy célom, az Ironman teljesítése előtt kerestem fel Kareszt 1 éve húzódó iliotibiális szalag gondokkal. Amatőr triatlonos vagyok és mellette napi 8+ órában a gépnél ücsörgök. Ezek mellett akárhogy nyújtottam, hengereztem, tornáztattam, folyamatosan éreztem a feszülést a csípőmben és a térdemben, hosszabb futások már nagyon küzdelmesek voltak, féltem, hogy nem tudok túljutni 20 km-en sem. Végülis Karesz expressz kezelés (kínzás) sorozata után simán bírta a térdem a maratont. Nem hiszem, hogy ilyen boldogan értem volna célba a segítsége nélkül! Köszönöm szépen!

Móni
Tovább

Jelentkezz MOST
ELSŐ KONZULTÁCIÓRA

Célunk, hogy akik minket tisztelnek meg bizalmukkal és hozzánk fordulnak panaszaikkal, minél jobban megértsék mi okozhatja diszkomfortjukat, fájdalmukat és mit tehetnének a jövőben, hogy elkerüljék ezek újbóli kialakulását.

Bejelentkezek!